MENÜ
Cserven Gábor
Életvezetési Tanácsadó, 
Metafizikai Tréner,
Terapeuta-Speciális Tanácsadó
************************
Bejelentkezés:
gabor.cserven@gmail.com
06-30-2288-369


Hétköznapi önismeret, avagy hogyan lehetsz önmagad lelki segítője. 2.rész.


A tér amiben élünk szimbolizálja a lelkünkben uralkodó belső rendet. Az hogy mennyire van rend és rendszerezettség a lakásunkban, a házunkban minden esetben egy tükröt jelent. A külső és a belső rend kölcsönhatásban van egymással. E szerint, ha az egyikre hatást gyakorolunk, neki látunk a rend rakásnak, akkor a másik pólusban is elindul a változás. Ha tovább árnyaljuk egy kicsit a dolgot, akkor a figyelmünket főként azokra a terekre kell irányítanunk, ami a személyes zónánk. Hajlamosak vagyunk a "közösségi" terek rendben tartásával fenntartani a látszatot, magunk és a külső szemlélődők számára, hogy minden a helyén van az életünkben. 

Eddig a rendetlenségről beszéltem, mint önismeret egy irányadó mutatójáról, ám meg kell említeni az ellenkező pólust is, a túlzott mértékű, úgy mond steril környezetet. Ez ugyan csak a belső rendezetlenségből fakad, ami egy túlhangsúlyozott, túlkompenzáló formában nyilvánul meg.

A feladat tehát, hogy állj meg egy kicsit az otthonodban és nézz körbe mit látsz. Vannak e félbehagyott dolgok, mint hetek óta kiégett izzók, lógó polcok, kilazult kilincsek, vagy olyan tárgyak amiket valójában nem is használsz már, nincs is rá szükséged, de valami belső ragaszkodás miatt még nem dobtál ki. Állj a szoba közepére és próbáld megérezni az élettered atmoszféráját, azt, hogy mennyire kerít hatalmába az a nagybetűs otthonosság érzése. Mennyire nyújt biztonságot, vagy esetleg mennyire gerjeszt benned feszültséget az ami körbevesz. A lényeg, hogy lény magadhoz teljesen őszinte. Másként az önismeret önbecsapássá válik. Aztán lépésről lépésre kezd el rendezni a környezetedet és meglátod egyre tisztábban fogod látni az életed más területén uralkodó rendetlenséget, és annak megoldási lehetőségeit. Képes leszel egy ebben a térben egy nyugodt és feszültségmentes állapotba kerülni, ami egy stabil pontot, a változáshoz egy alapot fog jelenteni számodra.

folytatása következik..........

 

Asztali nézet